Dinók, Little Italy, tiramisu és Leone Amerikája

Eredetileg mára egy nagyobb kalandot terveztünk, azaz hogy Brooklynon át metróval, majd tovább gyalog a Verazzano hídon keresztül átmegyünk Staten Island-re, onnan meg komppal vissza Manhattanbe. Amire elindultunk, elmúlt dél és komor felhők kezdtek gyülekezni, így aztán úgy döntöttünk, biztonságosabb programra megyünk, és felhasználjuk City Pass jegyünket a természettudományi múzeumba, az American Museum of Natural History-be. Ez ugyanaz a múzeum, ahol az Éjszaka a múzeumban című magasröptű alkotás játszódik. Tudjátok: hatalmas dínócsontvázak, velociraptor, ős-orrszarvú hatalmas tarajjal és más hasonló nyalánkságok. Persze a múzeum nem csak ilyesmiből áll: van benne egy kiállítás a föld népeinek történetéről, bemutatja a különböző kultúrák kialakulásának folyamatát, illetve van egy külön rész, a Rose Center, ami kifejezetten a világegyetem kialakulásával foglalkozik. Ennek része a Hayden Planetárium, amelyben félóránként lenyomnak egy szuperlátványos show-műsort, melynek narrátora nem más, mint Robert Redford személyesen. Mármint egyszer elment személyesen, hogy felvegyék vele. ;-) (Erre a show-ra normál belépő esetén külön kell jegyet venni, de a City Pass-os jegy érvényes rá.)
Ja, és míg el nem felejtem: ebben a múzeumban is találkoztunk egy filmes vonatkozású ereklyével: a Vertigo-ban szereplő fatörzsről van szó, vagy annak másáról (vagy inkább a filmben szerepel a másolat). A vonatkozó filmrészletet megnézhetitek itt, kb. az 5. perctől kell nézni. A fotókat meg lásd alább. Illetve várom a segítségeteket, hogy melyik film az, amelyikben a Vertigo-nak (bocs, a magyar cím: Szédülés) ugyanezt a részletét nézi valaki a tévében. Az én tippem a Cape Fear - A rettegés foka, de nem jut eszembe pontosan a jelenet helye, majd otthon igyekszem megtalálni. :-)



A múzeumhoz gyalog séltáltunk, mivel egy köpésre van tőlünk, a 79. utca és a Central Park találkozásánál (a 79. utca északi része tkp. nem is a parknál, hanem a múzeum mögött kezdődik). A múzeum után metróra szálltunk (B) és elmentünk a Grand St-ig, hogy megnézzük Manhattan két, filmekben sokat látott területét: Chinatown-t és Little Italy-t. A két városrész közvetlenül egymás mellett van, a föld alól feljőve kínai feliratok tömkelegében találtuk magunkat. A térkép szerint még Little Italy-ban kellett volna lennünk, de már a metrókocsiból kilépve egyértelmű volt, hogy itt a kínaiak vannak többségben: a tömeg és a nyüzsgés sokkal nagyobb volt, mint bárhol máshol, és szinte kivétel nélkül mindenki kínai volt és kínaiul karattyolt.

Chinatown olyan mint a filmekben: halárusok, tömeg, tarka feliratok, hamis karórák és egyéb kínai bizbaszok elképesztő tömkelege. Az út szélén becsalogató-emberek állnak és olyan szavakat ismetelgetnek, mint Rolex, Dolce&Gabbana és ehhez hasonlók. Persze csupa eredeti kínai áru, az órákat megnéztem közelről, olyan gagyik, amit legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.

Little Italy-ban aztán az árudömpinget az étterem-dömping váltja fel, Coppola és Scorsese filmjeiben találjuk magunkat. Egy tök átlagos sarki pizzázóban eszünk salátát és pizzát. Mindegyik az elvárható minőséget produkálja. Továbbsétálva tiramisura vadászunk, míg Sári észre nem veszi egy kávézó kirakatában a "Best Tiramisu in Little Italy" feliratot. Nos, a tiramisu minőségéről természetesen nehéz szavakban beszámolni, ezért egyrészt álljon itt néhány fotó, másrészt abból lehet következtetni a hatásra, hogy azonnal írtam egy SMS-t Gáboréknak - akik annak idején a Nagy Tiramisu Túra keretében vállalkoztak a Tökéletes Tiramisu megtalálására - az alábbi szöveggel: "Gábor! Megvan a Tiramisu-túra utolsó állomása: Sambuca's Café, Little Italy, 105 Mulberry Str. NYC, NY, USA. Ezért érdemes átrepülni az óceánt! :-)" Az üzenetet NY-i idő szerint 17:57-kor írtam, azaz otthon már majdnem éjfél volt, de némi hezitálás után úgy döntöttem, ha netán felébreszteném ezzel kedves barátomat, az SMS tartalma akkor is kárpótolná a megzavart álomért. A címet egyébént mindenkinek javaslom, hogy írja fel. A helynek van weboldala is, bár tiramisut rendelni nem lehet rajta.



Amikor a sétahajókázáson voltunk, a Brooklyn Br alatt elhaladva a müezzin szájából elhangzott egy olyan mondat, hogy ezen a hídon még mindenkinek át kell sétálni. Erre konrkétan nem gondoltam korábban, viszont a híd Brooklyn-i oldalán, a két híd (a másik a Manhattan Br) között van egy hely, amit mindenképpen meg akartam keresni. Elsétáltunk hát a hidak irányába, útközben megszemléltük a városi bíróság filmekből jól ismert épületegyüttesét, valamint a City Hall-t, amitől néhány méterre indul a Brooklyn Br. Bár lógott az eső, de a hídon ennek ellenére jelentős tömegek indultak gyalog a másik oldalra, így vettünk egy a "fájvdállár" kifejezést papagájként ismételgető utcai árustól egy fantasztikus minőségű esernyőt, majd nekiindultunk a hídnak. Ezt tényleg nem szabad kihagyni: a híd hatalmas, Manhattan, Brooklyn és a Manhattan Bridge hatásos szögekből szemlélhető - és fotózható -, meg hát az egésznek nagyon jó hangulata van.

Sári vinnyogott, hogy fáradt, fáj a lába, késő van, de én hajthatatlan voltam: ha már itt vagyunk, megkeresem azt a pontot, ami évtizedek óta ott van a fejemben. "Úgysem fogod megtalálni", mondta a gyerek, de tévedett, elsőre megtaláltam, akárcsak annak idején Párizsban a "Rue Jules Verne 1"-et, egyszerűen tudtam, merre kell kereseni.

Tudtam, hogy Leone utált stúdióban forgatni, pl. a Volt egyszer egy vadnyugat-nál - amit döntő részben Spanyolországban, Andalúziában forgattak - képes volt gyakorlatilag egyetlen snitt erejéig áttelepíteni a fél stábot Amerikába, hogy azt a képsort, amikor a Claudia Cardinale-t szállító szekér, útban a vasútállomásról a Sweetwater nevű farmra, megáll az útmenti fogadónál, tényleg a Monument Valley-ben vehesse fel. Így az a röhejes valóság, hogy míg a nagy amerikai western-eposzokban John Wayne és társai háta mögé kivétel nélkül festve vannak Monument Valley misztikus sziklái, addig az akkoriban Amerikában lenézett, angolul egy kukkot sem beszélő dagadt olasz spagetti-westernjében - ami félreértés ne essék, olasz (!) film, eredeti címe: C'era una volta il West - a valódi sziklákat láthatjuk egy egyébként csodálatos felvételen.

Monument Valley kicsit messze van NYC-től, de Brooklyn itt van a szomszédban, és a hely, amit kerestem, íme:



A baloldali kép egy standfotó a Volt egyszer egy Ameriká-ból, a jobb oldalon látható képet pedig én készítettem a helyszínen a mai napon. Biztos voltam benne, hogy Leone ezt a jelenetet eredeti helyszínen forgatta, mert tudvalevőleg volt az öregnek sítlusa és az egyik legnagyobb film-varázsló lévén aligha fogadta volna el a Manhattan Bridge festett változatát. Most már megvan a bizonyosság is: pontosan ott álltunk Sárival, ahol Tonino Delli Colli kamerája állt valamikor 1982-83-ban.

Ennek a blognak akár azt a címet is adhattam volna: egy filmbuzi New Yorkban. De most mit csináljak, engem ez érdekel. :-) Remélem azért tetszik. Egy kis emlékezés a filmre:



Folytatás következik - és megyjegyzem a folytatásban arról a helyszínről is lesz még szó, amit a fenti részlet legelején, egy pillanatra lehet látni, és aminek a filmben nagy jelentősége van...