Első múzeumnap

Eddig bírtuk NY-ot múzeumok nélkül, de most már áldoznunk kell a kultúrának is. Na meg a City Pass csak csütörtökig érvényes (9 napra adják), tehát addig le kell járnunk a benne szereplő múzeumokat. :-)

Első célpont a The Museum of Modern Art, azaz rövid nevén a MoMA. A múzeum a Rockefeller Center mellett található, ami nem véletlen, ugyanis egy Rockefeller feleség, Abby Aldrich Rockefeller alapította éppen 80 évvel ezelőtt. Érdekes adalék, hogy a múzeumot 9 nappal a nagy gazdasági világválságot fémjelző New York-i tőzsdekrach után nyitották meg. Nézzük másképp: a nagy gazdasági világválság, a NY-i tőzsdén eluralkodó pánik sem adott okot arra, hogy erre hivatkozva elhalasszák a múzeum kapuinak megnyitását. A magyar köznyelvben a Rockefellerek emlegetése valahogy egészen másféle tartalmakat szokott jelenteni.



A múzeumban képtelenség mindent befogadni, ezért mi úgy döntöttünk, hogy az építészet, dizájn és festészet szekciókat nézzük meg. Ez is kb. 3,5 emeletet foglal el. Lehetetlen mindenről beszámolni, ezért csak néhány emléket, benyomást írok le.

A dizájn-szekcióban élmény volt látni, hogy amióta egyáltalán van dizájn, mennyiféle irány, kísérlet volt, és hogy ezek közül van egy csomó, ami bár nagyon jónak, logikusnak tűnik, mégsem vált standarddá, és van néhány, ami viszont annyira el van találva, hogy hosszú ideje regnál, szinte változatlan formában. Pl. a tonettszék, amit mielőtt köznyelvi formáját elnyerte volna, Thonet-szék-nek hívtak, mivel Michael Thonet-ről kapta a nevét. Aztán ott van az esernyőszerűen összecsukható sport-babakocsi, aminek legegyszerűbb alapformája a mai napig szinte változatlanul létezik, NYC-ben is láttunk jó párat belőle; vagy a golyóscsapágy, ami ma már annyira világos és egyértelmű, mégis egyszer valakinek ki kellett találnia és megalkotnia a prototípust.



Az építészeti részleg nem túlságosan nagy, néhány jó terv, makett és rajz látható. A fő attrakció természetesen a két emeletet elfoglaló, elsősorban európai és néhány amerikai alkotó műveiből álló festmény- és szoborgyűjtemény. Picasso, van Gogh, Monet, Chagall, Dalí, Miro, Pollock - és a nagy kedvencem: Mr "Jól-vagyok-festek" Gauguin.

Ha már belekezdtünk a múzeum-témába, mindjárt egy nagyobb adaggal sokkoljuk magunkat, így a MoMA után a The Metropolitan Museum of Art a célpont. Gyalog megyünk, mert nincs olyan messze: a 6. sugárúton elsétálunk a Central Parkig, majd annak keleti oldalán haladva felbattyogunk a múzeumig - talán negyed óra. Útközben elhaladunk a Palace Hotel mellett, amit Sári valami idióta filmsorozat miatt megszemlél, és szomorúan állapítja meg, hogy nem is itt forgatják a jeleneteket. Erre elmesélem neki, hogy annak idején a Richard Burton főszereplésével készült Wagner minisorozatból képet kaphattunk arról, mi, keszthelyiek, vagy az országot jobban ismerők, hogyan is kezeli a film a valóságot. Ugyanis kb. ilyen képsorokat láthattunk: Wagnerrel behajt egy hintó a fertődi Esterházy-kastély udvarára, a mester kiszáll, felszalad a keszthelyi Festetics-kastély gyönyörű falépcsőjén, bemegy a híres tükör-terembe, majd kinéz az ablakon a fertődi kastély udvarára. Átsétál a másik ablakhoz, ahonnan meg Keszthelyre lát... Szóval nehogymá' azt képzeljük, hogy a valós helyszínen való forgatás többet jelent annál, mint hogy nem stúdióban forgatnak.



Szóval a Met... Hát először is kurva nagy. Na nem akkora, mint a Louvre, de azért nagyon nagyon nagy. Teljes képtelenség lenne megnézni az egészet, egész egyszerűen ennyi alkotás befogadhatatlan egyszerre. Némileg intuitív alapon haladunk, minimális tervet követve, és persze többször belekavarodunk a termek labirintusába. Itt is van egy jó adag impresszionista meg poszt-impresszionista, rengeteg hótt unalmas akadémikus kép (Jézus és egyéb katolikus főalakok különböző pózokban és változó megvilágításban), és a németalföldiek, amik tényleg jók. Engem nyilván főleg Vermeer izgat fel, mert Peter Webber 2003-as zseniális filmje, a Leány gyöngy fülbevalóval annyira jól vitte filmvászonra Vermeer világát, hogy bármily sok a kép, amiket Webber is belekomponált a filmbe, azok azonnal odavonzzák a szememet. Ilyen pl. a Nő ablaknál vizeskancsóval vagy a Lanton játszó nő, illetve még egy kép, amit utólag nem tudtam beazonosítani, de az is ablak előtt készült. Vermeer szeretett a fénnyel játszani, csomó képet festett úgy, hogy a téma ablakon át kapja a megvilágítást. (A fülbevalós pipi Hágában van, nem kizárt, hogy gyerekfejjel, 1977-ben láttam is, amikor ott jártam, de ember meg nem mondja ezt ma már.)

A Met egy aktuális meglepetést is tartogat: Francis Bacon születésének 100. évfordulója alkalmából van éppen retrospektív kiállítás. A kedvenc képeim (lásd itt és itt) az Utolsó tangóból nincsenek itt, viszont van egy nagyon hatásos, megdöbbentő kép, a Painting, ami előtt hosszan ácsorogtam. Sajnos a reprodukció közel sem adja vissza a valóságos hatást. Van még a kiállításon belül egy szoba, ami magát Bacont mutatja be, hát jó figura - a legjobb a műtermét bemutató óriásfotó. Nagyobb kupi van, mint a Sárinál és a Katánál együttvéve - ami nem kis teljesítmény! Ami meg a rosszéletű csávó kinézetét illeti... hadd legyek némileg profán: ezzel a fejjel nem is csoda, hogy ilyen képeket festett. ;-)

A MoMA-ban és a Metben is több olyan kép volt, amit nem először láttam. Egyrészt néhány van Gogh-ot már láthattam a Budapestet is megjárt nagy van Gogh kiállításon, másrészt sok kép ismerős volt Párizsból, ahol a gyerekekkel szarrá fagytunk, hogy láthassuk a Picasso et les Maîtres kiállítást a Grand Palais-ben. Nos, azóta egészen más szemmel nézem a galambász képeit! Szerintem az egyszerű halandó, aki laikusként nézi a képzőművészetet - én is ilyen vagyok! -, egészen egyszerűen nem rendelkezik elég műveltséggel, rálátással ahhoz, hogy igazán értse Picassót. Párizsban viszont, mintha a legújabb lézernyomtató használati utasítását hajtogatná szét az ember, szépen egymás mellé volt téve minden, amin keresztül megérthettük, mit is csinált a csávó. Először is áthágta a szabályokat, fölborította a szokásokat, szétrombolta a formákat - de ez még nem művészet. Viszont mindezt úgy tette, hogy közben valami újat hozott létre, megmutatott valami mást a dolgok természetéről. A MoMA és a Met képeit nézve most már nem csak azt láttam, hogy mit is akart Picasso, hanem azt is: amit akart, tehetségesebben, jobban, felkavaróbban tudta megmutatni, mint sok kortársa.