Haza

Mit csinál az ember utolsó nap NY-ban? Először is elgondolkozik, hogy mi maradt ki. Pl. nem voltunk Harlemben, nem béreltünk se autót, se biciklit (az autóbérlés ugyanannyi, ha két főre számoljuk, ugyanis a bicaj 1 napra 35 dollár, az autó 70, korlátlan kilométerrel, tele tankkal, és visszaadhatod üresen), nem találkoztunk Woody Allennel (épp nem ért rá, Londonban forgatott) és még egy-két apróság. Aztán még ott volt a homályos terv, hogy esetleg elmegyünk a Niagarához, gyerekkoromban oda voltam a természeti csodákért, ez volt az egyik kedvencem. Ez is kimaradt.

De legalább lesz miért visszajönni. :-)

A szobát 11-ig kell elhagyni, úgyhogy korán kelünk, összepakolunk, kicsekkolunk. A cuccainkat otthagyhatjuk a portán (mások is ezt teszik, sorakoznak a bőröndök a recepció mellett) és rendelünk egy limót is fél 5-re, ami majd kivisz minket a reptérre. Borravalóval együtt 65 (vagy 55?) dollár lesz. Flatrate.

A metróbérletünk már lejárt, nem is akarunk elmenni a környékről. Még egy utolsó séta a Central Parkban, nézelődés, kaja - ezek a tervek. Ja, és persze út közben be kell ugranunk Converse cipőket venni egy közeli boltba. Olcsóbb, mint Európában, de nem nagyságrendekkel.

A Central Parkbank először persze megint az Imagine mozaiknál kötünk ki. Nagy élet zajlik: megy a Michael Jackson show. Van néhány szakadt figura, menekültek a hatvanas évekből, akik egész nap itt csöveznek. Most épp azt találták ki, hogy egy baromi nagy vászonra aláírhatod a nevedet Michael Jackson emlékére, és ezt majd elküldik a nemtommá' melyik múzeumba, hogy ott majd állítsák ki. A dologban persze az a trükk, hogy segítened kell az odajuttatást meg az egész projektet is, úgyogy írj alá, de egyúttal perkázzál legalább egy dollárt is. Tekintve, hogy soha életemben nem ragadott meg MJ, ingyér se írnék alá, úgyhogy csávókámat lerázzuk. Nem hiszem, hogy belerokkan, annyi túrista van, mint a fene, hullanak a dollárok.

Leülünk egy padra csak úgy szívni magunkba a NY-i levegőt meg nézni a mozaik zarándokait és őrültjeit. A mellettünk lévő padon ülő ősz, hosszúhajú figura egyszercsak megszólít minket (angolul), hogy ugye magyarul beszélünk. Kiderül, hogy a csávó török, és tudja, hogy ha olyasmi beszédet hall, mint a sajátja, de nem érti, akkor az csak magyar lehet. Elmondja, hogy itt zenélnek a zenekarával ma este a SummerStage-en. És tényleg, benne vannak a programban: Istanbulive: The Sounds & Colors of Turkey - hát erről is lemaradtunk. A fellépők között volt Sertab Erener is (2003-ban az Eurovison dalfesztivál nyertese), itt egy kis kedvcsináló. Vagy nézzétek meg ezt - néha tök olyan, mintha magyarul énekelne.

Elindulunk vissza a szállodába, de van még időnk: tanakodunk, hol ebédeljünk. Abban maradunk, hogy megyünk Big Nick-hez, ahol már kétszer jót kajáltunk, de útközben felfedezünk egy szimpatikus indiai kajáldát, az Earthen Oven-t, ahol - hála a válságnak - 13 dollárért éppen korlátlan zaba van. (Azért gondolom, hogy összefügg ez a válsággal, mert az akciót csak egy ablakba kiragasztott cetli hirdeti, az étlapon nem szerepel.) Szombaton ebédidőben ez igen jó ár, ugyanez Budapesten a Mongolian Barbecue-ben 4.990 Ft, azaz a duplája! Az étlap első oldala egyébként egy New York Times idézettel hirdeti a helyet: "The results were compelling, perhaps as compelling as this restaurant will be to the neighborhood folks who haven’t already sampled what may be the best option for Indian food..." És lám, nem kamu, az étterem tényleg szerepel a lap étteremkritika rovatában. A kaja egyébként tényleg nagyon jó, elkelne egy ilyen korlátlan-zabás indiai hely nálunk is, szívesebben járnék oda, mint a mostanában már inkább drága, mint szuperjó Govindába.

Tele hassal visszavonszoljuk magunkat a szállodához, a limó már ott vár, ablakán cetli: "Mr. Kis, JFK". A sofőr kihajt a Hudson partjára és felmegyünk északnak egészen a 125. utcáig, ott fordulunk kelet felé, így aztán tulajdonképpen átmegyünk Harlemen, bár végig gyorsforgalmi úton haladunk. A Triborough Br-en hajtunk át Queens-be, elhaladunk a La Guardia reptér mellett és a Grand Central Pkwy-en megyünk vissza délnek a JFK-ig. Szép nagy ív, de nyilván így a leggyorsabb.

A gép 20.05-kor indul, mi már kint vagyunk 6 előtt. Óriási a tömeg és a fejetlenség, a becsekkolás nem járatonként megy, mint nálunk, hanem van egy rakás pult, ahova egy sor áll kordonok közé szorítva. A sor elején két-három reptéri alkalmazott osztja szét a népet, hogy melyik pulthoz állhatnak. Néha rákérdeznek, hogy kinek megy a gépe mondjuk 19.00 órakor, és ha az hátrébb áll a sorban, akkor előrehívják. Kb. 1 óra, amíg a sor elejére érünk, de az előrehívások miatt 15 percet állunk úgy, hogy már senki sincs előttünk. Tanulság: nem érdemes időben érkezni. Ja, mindezt úgy, hogy magát a csekkolást egy automatánál elvégeztük, tehát csak a csomagunkat kellett leadni.

Végül negyed 8 felé jutunk be a tranzitba, onnan még kilométereket gyalogolunk a kapunkig. A gép bő fél óra késéssel gurul ki a kifutópályára, ahol újabb közel egy órát állunk sorba - ez a világ egyik legnagyobb forgalmú reptere. Másfél óra késéssel szállunk fel.