Ez a Manhattan félsziget legdélibb csücske, itt vannak legsűrűbben a felhőkarcolók, bár a (WTC tornyok lerombolása óta ismét) legmagasabb, az Empire State Building nem itt található. Érdekesség, hogy ezen a részen még neve van az utcáknak, és a Manhattan többi részén tapasztalható derékszögű felosztásnak sem találni nyomát.
Először séta keleti irányba, egészen a Wall Street-ig. Bemegyünk a Tiffany's-ba is, úgy bánnak velünk, mintha Rockefeller unokái lennénk, pedig szemmel láthatóan csak bámészkodó túristák vagyunk. Az ajtóban kifelé menet a doorman megköszöni, hogy meglátogattuk őket és reméli, hogy legközelebb is bejövünk. Mindezt úgy mondja, hogy teljesen világos: nem gúnyolódik, halálosan komolyan gondolja.
A tőzsde előtt néhány vudu-mozdulat kíséretében kicsit mormolom, hogy "digitank digitank". A Wall Street egyébként "under construction", hiába, a válság miatt lecsökkent forgalom a leglakalmasabb pillanat, hogy kis rendet csináljanak. :-) Egyébként mindenfelé nagyon sok kiadó boltot látni.
A Wall Str. végét a Trinity Church zárja le, onnan elsétálunk a Fed-hez, onnan nyugat felé haladva pedig egyszercsak elénk tárul a felhőkarcolók közti "égbekiáltóan" üres terület, a Ground Zero. Torokszorító a helyszín. Kerítés veszi körbe, amin nem lehet átlátni; rajta az ikertornyok helyére tervezett különböző projekteket bemutató látványtervek.
A helyszín a World Financial Center nyilvános halljából, a Winter Gardenből látható. Itt szemtanúk tartanak beszámolókat a Tribute WTC Visitor Center szervezésében.
Ez a két torony iszonyú magas volt: a maguk 414 méterével - ahogy az 2001. előtti képen nagyon jól látszik - feltűnően kiemelkedtek a többi épület közül. A New York-iak harminc év alatt hozzászokhattak a látványukhoz, ezért rettenetes lehet nap mint nap látni a hiányukat. Legyünk őszinték: valójában elég rondák voltak, de idővel elválaszthatatlanok lettek Manhattan látképétől. Most, hogy nincsenek ott, a hiányuk valószínűleg többet jelent, mint amit létezésük jelentett.
Mivel ma tornyos napot tartunk, átmetrózunk a 34. utcához, ahol az Empire State Building magasodik a maga potom 381 méterével. City Pass-unk van, ezzel fel lehet menni a torony 86. emeletén lévő kilátóba. Egy lift visz a 80. emeletig, utána egy másik még 6 emeletet. A kilátó a szabadban van, egy magas rács veszi körül, amin át lehet dugni a fotógépet. Sári kb. 5 perc után közli, hogy ő menni akar innen, nem bírja, érzi, hogy mozog a torony. Bár nekem is tériszonyom van, de azért mégiscsak tudom, hogy ez a vasbeton kolosszus nem fog most összedőlni, úgyhogy inkább élevezetm a látványt, sőt, felmegyek a 102. emeletre is. Az Eiffel-torony kilátója 276 m magasan van, ahhoz képest 100 méterrel feljebb vagyok - durva... Annyira magas, hogy nem is lehet felfogni, amit látsz, mintha makett vagy digitális trükk lenne. Persze ha kidugom a fotóépet a rácson kívülre, akkor átérzem a közvetlen kontaktust a magassággal és futkos a hideg a hátamon...
Átsétálunk a Times Square-re, épp kezd esteledni, jóval nagyobb a tömeg, mint előző este, amikor csak egyedül jártam erre (akkor késő volt már). Kicsit ücsörgünk, már jópár kilométer van aznap a lábunkban. Egy nő odalép hozzánk és a következőt mondja: "Elnézést, elvihetem ezt a széket?" Hirtelen nem esik le, hogy milyen nyelven beszél - aztán Sári is ugyanezt az érzést osztja meg velem. Kis tétovázás után mondjuk, hogy igen, a hölgy pedig annyit tesz hozzá: "Köszönöm. Érezzék jól magukat!" Ebből rögtön tudom: nem Magyarországon él. Kis társasággal ül mellettünk, mindannyian magyarok, magyarul beszélgetnek. Egyébként nagyon sokfelé hallottunk már magyar szót, franciát is sokat, de pl. németet alig, pedig mennyivel többen vannak, mint mi.
Későn érünk haza és persze hullák vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése